Gondolatok a skatulyázásról.

 Vannak a sztárok. Vannak az „árnyékban alkotók”, vannak a „legjobb ismeretlenek” (e két meghatározás saját leleményem), s ki tudja hány közismert skatulyát szült már, a dolgát mindig csak könnyíteni kívánó „értő utókor”. Persze a mindenkori kortárs is szívesen, sőt menthetetlenül skatulyázik.

 T. Szabó László alaposan megdolgoztatja a – kényszeresen – skatulyákba gyömöszölőket. Segítségükre sietek, amikor saját meggyőződésemet – élve az alkalommal – most közzé teszem. T. Szabó László „besorolására” régóta használatos skatulyát találtam: profi. Professzionális képzőművész. Erre a felismerésre magam is csak nemrég jutottam. Nem csoda, hiszen mindenki csak azt tudhatta róla sokáig, hogy már „régen” abbahagyta a munkát, a festést. Tőle tudom, hogy 10 év (!) telt el így.

 T. Szabó László profi, aki a hosszú-hosszú évek „kihagyása”, a már-már véglegesnek tűnő elhallgatás után a fölsejlő inspirációkat megérezve és befogadva „új lapot nyit” művészetében, de azt is mondhatnám, új életre kelti, feltámasztja magában gyönyörű mesterségét. És téved, aki azt hiszi, hogy ott folytatja, ahol abbahagyta. Ennél sokkal többről van szó. Úgy érzem egy sajátos fejlődési, érési vonalról, amely fejlődés a kivonulás korában értelemszerűen nem ölthetett testet művekben, de mintegy bölcsőjeként szolgált a bekövetkezőknek. Ez a hosszú hallgatás, ez a meggyőzőnek tűnő „kivonulás”, ez a megtévesztő passzivitás – nem lehetett másként! – hallatlan belső éberségben, felfokozott érzékenységben és készültségben telt el. Igen, csak ezzel magyarázható, hogy az őt újra megtaláló feladatokat, felkéréseket és megbízásokat nyugtázva problémátlanul, profi módon és magas színvonalon fogalmazza meg és készíti el újabb és újabb műveit.

Mintha mi sem történt volna!

Vörösváry Ákos

Az Első Magyar Látványtár (www.latvanytar.com) művészeti vezetője