Gondolatok az "Aranykor emlékei" c. grafikai sorozathoz

Egyszer valahol valami visszafordíthatatlanul végzetes történt. A paloták falai leomlottak, a függőkertek lesüllyedtek, megroggyantak. Az egykor élettől hangos utcák, terek romjain csak a szél fütyül és az utolsó lakók nyomait rég betemette a por. A mindent belepő szürke por. Háború volt? Esetleg vulkánkitörés? Talán járvány pusztított és a kevésszámú túléllő pánikszerűen elmenekült - sorsára hagyva a várost? Vagy nem is a Földön vagyunk? Egy távoli Naprendszer ismeretlen bolygóján? Nem tudja senki sem. Romok vannak csak és rejtvények. Falmaradványok - alaprajzok. A "Királynő - elhagyott - fürdője", labirintus töredékek, falrajzok. Idegen istenek képmásai. Az egyszer volt nagyszerű célok minden cselekedet hiábavalóságáról? A pusztulás és születés örök körforgásának képei? Jó volna tudni a választ. De akkor hova lenne a titok?

Zoltán Sándor-dobozművész

Lectori Salutem!

Üdvözlet az Olvasónak! E latin beköszöntő ünnepélyességét igen helyénvalónak tartom, hiszen T. Szabó László festőművész, grafikus évei pannon vidékhez kötődnek: Tapolcán, CAESARIANA bazaltkövein szaladoztak el gyermekesztendei, a Balaton, vagyis a LACUS PELSO partján szerez egész életére kiható élményeket, itt issza be szeme a hegyek kontúrjait, iskolájába római hadiút visz föl majdnem AQUINCUM-ig, a Gellérthegyen volt található. ( Azelőtt Kelen hegyének nevezték)

T. Szabó László rajzai és különféle eljárással készült képei eljutottak távoli országokba is, ám e tájakon születtek. A Tapolcai bazaltmedence lett a legvalóságosabb műterme, innen csupán egy kitérőt engedett meg magának, azt is egzisztenciális megfontolásból, Győrben dolgozott. (Egészen pontosan: ARRABONA utcáit és műhelyeit járta be, s az ott látottakat és megismerteket is hazahozta a Malom-tó kereke, mint origó közelébe megint.)

A tapolcai Nagy-tó és Kis-tó körött évezredek óta élnek emberek. A mai múzeum helyén egy úgynevezett villa rustica állt, négyszögletű udvarán színes pávák rikoltoztak, római mázas cserépedényeken tálalták föl a finomságokat, amelyekhez itt termett a méz-sárga bor. Már majdnem aranyat mondtam, amit nem is halogatok tovább, leírom. T. Szabó László képeit, frottázsait nézve ugyanis az elveszett aranykor emléke jelenik meg előttem, amelynek mítoszát legalább sohasem szabad elfelednünk. Ámulok a női akt szépségén, bizony az is egy elveszett édent idéz föl. De az emlegetett dörzsnyomat (frottázs), önmagában, technikájának is aranykort asszociálja, ami után a régi auktorok (Vergiliusék) is vágytak. A távol-keleti ősi s (Max Ernst óta) modern európai eljárás a következő:papírt kell vonni a metszett vagy vésett felületre, s a domborodó részek sötétebbek lesznek a halványabban/fehérben maradt ábrán. A papírlap eltakarja mindazt, amit látni szeretnénk. Viszont már végérvényesen létezik, ami még csak ezután rajzolódik szemünk elé, ha satírozni kezdjük. (Tandori Dezső a képverseit indigóval „írta”, a végeredményt így azonnal nem pillanthatta meg. Csak utólag.) T. Szabó László annyiban tér el a hagyományosan vett frottázs-készítőktől, hogy az ő papírlapjai alatt még a felületek struktúrája is saját maga teremtményei. Önmagát másolja. Nem akármilyen aranykori töredékeket bíz ránk, csak olyanokat, amelyek után személyes vonzódást és nosztalgiát érez.

A kortárs művészet kedvelőinek éppen olyan szívesen ajánlom hát T. Szabó László első összegzését, amelyet pályájáról készített, akár azoknak, akik Horatius-kötettel vonulnak lugasukba. S nem csupán grafikusi opuszaira, de lírai szövegeire is fölhívom figyelmüket. Ahol T. Szabó mint képzőművész leteszi eszközeit, kézbe veszi tollát. És ír. Verseket, vallomásokat, alkalmi üdvözléseket, de még mesét is. Mi más volna a képzeletében a söprű valódi anyaga, mint a legtartósabb, legnemesebb, legmetafizikusabb fém: az arany! Első képéről szóló versét irigylem, bár csak én tudnám megfesteni így az első szavakból rakott vallomásomat a világról és önmagamról.

T Szabó László a szépfüzetét - rendhagyó kiállítási katalógusát életéről – derűvel forgassa minden Olvasó! Kívánom, hogy a képzőművész még beljebb csalogassa az érdeklődőket rokonszenves világba. Hadd találkozzunk további tárlatokon – a művekkel és egymással is!

Kelt Tapolcán 2008 karácsony előtt.

Németh István Péter költő - könyvtáros - irodalomtörténész (www.nemethistvan.hu)